Nem volt cigaretta náluk, ezért a három menekülni szándékozó fiatalember, miután leszállt a buszról Bucsuban, betért a boltba. Csengők voltak az ajtó felett, előjött a boltos, egy kérdése volt: ’Látta valaki, hogy maguk ide bejöttek?’ Kiszolgálta a fiatalokat, majd gyorsan a raktárba terelte őket…
’Ha én megemelem a fokost, akkor megállunk. Ha lövést hallunk, kutyaugatást, motorzúgást vagy fényt, a földre fekszünk. Egy méterre megyünk egymástól, libasorban. Nincs dohányzás, nincs megállás, nincs evés, csak menet, vagy feküdj!’ – közölt János bácsi, az ember csempész, és a három fiatal, köz…
Gugler Annamáriát és néhány éves kislányát egy magyar kollégája vitte el a hegyeshalmi határátkelőig 1989-ben. „Figyelj ide! Ha sikerül, akkor állj meg a két határ között, mert ott nagy forgalom van – szólt a barátjához – én átmegyek gyalog. Ha sikerül, ennyi és ennyi ideig várjál!” A magyar álla…
Olivier de Sayve, a budapesti francia követ a saját autójában csempészte ki Magyarországról 1948-ban Schiffer Erzsébetet, Ordódy Bálint édesanyját. A Schiffer-család volt az egyik alapítója és fő részvényese a budapesti bérházakat építtető és kezelő Palatinus Részvénytársaságnak. A társaság tulaj…
„És akkor a Jóisten megint kidugta a kisujját. Megyünk, megyünk, és egyszer csak jön egy parasztkocsi a határ felől. A lovas kocsin két férfi volt, és azt mondják, hogy ők mennek vissza még egy fát kivágni, mert már egy fát odavittek, és átfektették a csatornán, de azon lovagolva kell átmenni, és…
Mester Katalin és édesanyja Nádasy Éva egy zsúfolásig telt vonaton utaztak le Budapestről Kapuvárra 1956. november 24-én. A forradalom után úgy döntöttek, hogy ismerőseik és barátaik után maguk is belevágnak, megpróbálnak átszökni a határon. Katalin Egyesült Államokban élő édesapjához szerettek v…
Nikolits Andrea szomszédasszonyával indult el Budapestről a szabad világba 1956. november 27-én. Mosonmagyaróvárig vonattal mentek. Másnap este egy részeg „embercsempész” vezetésével és két másik férfival gyalog indultak a határ felé. „Elindultunk életünk egyik legkritikusabb útjára, élünkön egy …
Nikolits Andrea a szomszédasszonyával 1956. november 27-én indult el Budapestről vonattal Mosonmagyaróvárra. Másnap este gyalog mentek tovább, hogy átkeljenek a határon. Andrea és társai órák óta gyalogoltak, testileg, lelkileg kimerültek. „Mélyszántott terepre értünk, amiben járni nagyon nehéz, …
Schlaffer Ferenc a határsávba eső Pornóapátiban született, a faluban élt addig, amíg nagykorú nem lett 1968-ban, és több más falubelije példáját követve át nem „ugrott” a falu mellett húzódó határ másik oldalára, Deutsch Schützenbe. Mint helybeli lakos, jól ismerte a határvédelem felépítését és g…
Egy létra segítségével 1977-ben három szombathelyi fiatalember kiszökött Ausztriába. Most Angliában élnek. "Néhány évvel ezelőtt itt jártak a múzeumba, és elmesélték kalandos szökésük történetét. Kalapácsot, szeget nem mertek magukkal vinni, mert kalapálni nem volt jó az erdőben. Egy bicskát el t…
A páneurópai piknik békedemonstráció volt, amelyet az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartottak. Fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. A piknik alkalmával megnyitották a hatá…
1956. októberének végén Ordódy Bálint a magyar forradalom hírére elhatározta, hogy visszatér Magyarországra Párizsból, ahol 1948 óta élt. Egy holland barátjával vonatra ültek és Bécsen át eljutottak a magyar határra. A határ azon szakaszát soproni diákokból toborzott nemzetőrök ellenőrizték. A ho…
A páneurópai piknik békedemonstráció volt, amelyet az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartottak. Fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. A piknik alkalmával megnyitották a hatá…
A páneurópai piknik békedemonstráció volt, amelyet az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartottak. Fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. A piknik alkalmával megnyitották a hatá…
1948 szeptemberében Ordódy Bálint féltestvérével és sógorával másodszorra is megpróbálta, hogy Sopron közelében átjusson a magyar-osztrák határon. A családi ingatlantársaságot 1947-ben államosították, édesapja a szovjet hatóságok zaklatásai elől már egy évvel korábban Svájcba emigrált. Édesanyját…
Budapest szét volt lőve. Az utcákon állandó razziát tartottak a szovjet katonaság és a magyar karhatalom erői. ’Itt nem maradhatunk.’ – gondolta három fiatalember 1956 novemberjének végén. „Megszállták már a nyugati határt a szovjet csapatok! A Magyar Államvédelmi Határőrség kint volt! Kezdték új…
1957 telén a pusztaszabolcsi vasúti söntésben futott össze Gúth Zoltán néhány fiatallal. Kissé ittasak voltak, arról beszélgettek, hogy s mint lesz a határnál. Kalandvágyból melléjük szegődött kísérőnek: „Idefigyeljetek! Én eléggé ismerem a határrészt meg tudok oroszul is, úgyhogy bármi történik,…