Meg kell nyitni a határt

Elérhető: English | Magyar

A páneurópai piknik békedemonstráció volt, amelyet az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartottak. Fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. A piknik alkalmával megnyitották a határt, ezt az alkalmat több száz NDK-beli lakos az Ausztriába menekülésre használta fel. Az eredeti elképzelés szerint Sopron és Szentmargitbánya között a határon egy közös (magyar-osztrák) pikniket szerveztek volna. A cél az volt, hogy föllázítsák a szovjet blokk (NDK, Csehszlovákia, Lengyelország) ellenzékét. A határnyitást Magas László, az egyik soproni szervező javasolta. A határtól öt kilométerre van a Szentmargitbánya. „Laci ezt a határnyitást gyakorlati okokból javasolta, mert ez egy ’48-ban lezárt kapu volt, de akkor nem volt határátkelőhely, nem lehetett átmenni. Az a régi pozsonyi országút. De római út is volt, a rómaiak is használták, egy nagyon régi út. Még megvannak a romjai. Ott volt egy kis vámház. Tehát ’48-ig ott az egy határátkelőhely volt Trianon óta. És körülbelül negyven kilométer különben kocsival, ha körbejönnek, a Kelen-patak felé. Tehát a soproni átkelő olyan messze van onnan. Meg ott még hátramenni, meg kimenni… És Magas Laci azt mondta, hogy „meg akarjuk hívni a margitbányaiakat, de micsoda marhaság: 5 kilométerre vannak, miért kerüljenek 40 kilométert?” Ilyen gyakorlati szempontból. „Hát jó, kérjük meg!” Az ötlet különben azért született az ő fejében, mert ő is tudta, meg hát mi is már olvastuk az újságban, akkor már voltak ilyenek, hogy búcsú volt például itt, a határon, Szombathely környékén egy kis faluban, és pár kilométerre volt egy osztrák falu, és hogy átjöhessenek, kértek egy ideiglenes határnyitási engedélyt, és reggeltől estig lehetett jönni szabadon. Ott álltak a határőrök persze, meg ellenőriztek, meg pecsételtek, meg minden, de ezt meg lehetett kérni, tehát semmi gond! Azonnal meg is kaptuk magyar oldalról.”

Galéria (6)

Hodnocení

Hodnotilo 0 lidí

Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit!

Útvonalak

Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.

Csatolja a felhasználó útvonalához!

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás beírása

László Nagy

Nagy László 1957-ben született Szombathelyen konzervatív, vallásos polgári családban. Édesapja erdőmérnök volt, édesanyja háztartásbeliként három gyermeküket nevelte. A család 1960-ban Sopronban költözött. 1970 és 1977 között Nigériában éltek, az apa kiküldetésben volt egy magyar-nigériai térképészeti vállalat műszaki igazgatójaként. László Németországban érettségizett, majd 1977-től a Budapest Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. Egyik alapítója az úgynevezett 405-ös Körnek, melynek keretében politikusokat, közéleti embereket (köztük számos ellenzékit is) hívtak meg előadónak az egyetemre. 1982-ben végzett mint vegyészmérnök. Ezt követően feleségével visszaköltöztek Sopronba. Három gyermekük született. László a soproni szőnyeggyárban dolgozott, és textilmérnöki diplomát is szerzett. A nyolcvanas évek végén bekapcsolódott a soproni ellenzék munkájába, a páneurópai piknik (1989. augusztus 19.) egyik szervezője volt. 1996-ig aktívan politizált, az MDF elnökségének tagja volt. 1990 óta külföldi vállalatok magyarországi ügyvezetője vagy képviselője, illetve a Viva la Musica Művészeti Ügynökség vezetője. 1999-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. A Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány kurátora.

More info

Sopron

Elérhető: English | Magyar

Sopron – "A leghűségesebb város" A mintegy hatvanezer lakosú város Magyarország nyugati határa mellett, Bécstől 60 km-re az Ikva-patak völgyében található. A terület az őskor óta lakott. A római korban egy Scarbantia nevű város állt itt. A 11. század elejére kialakult Sopron vára. A rohamosan fejlődő település ma is fennálló szerkezete a 13. századra nagyrészt kialakult. A 15-16. században országos jelentőségre szert tett város fejlődése a 18. századtól lelassult, s a19. században már csak kisváros volt. 1921-ben, a trianoni békeszerződés után népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község (Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva) melyik országhoz (Ausztriához vagy Magyarországhoz) tartozzon. A soproniak többsége Magyarország mellett döntött. Ezért hívják „A leghűségesebb város”-nak (Civitas fidelissima). A hivatalok kétnyelvűek maradtak egészen az 1946-ig, a német anyanyelvűek kitelepítéséig. A város sokat szenvedett a II. világháborúban. A város zsidó lakosságát (1857 főt) 1944 nyarán szinte teljes egészében haláltáborokba szállították, az elhurcoltak közül 325-en tértek vissza. A Sopron környéki tömegsírokba 2181 éhezésben, járványokban elhunyt és agyonlőtt munkaszolgálatos holttestét temették el. A nyilasok 1944 decemberétől 1945. március 28-ig lényegében Sopronból irányították az országot. Bár a II. világháború után Sopronban is jelentős ipari fejlődés bontakozott ki, de ez a folyamat a bánya bezárását követően (1951) leállt. Az évek során inkább kulturális szerepe vált jelentőssé. A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A Kádár-rendszerben a városban igen jelentős műemlékvédelmi munkálatok folytak, a látványos eredmények miatt a város méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét. A szocializmus ideje alatt a város az ún. határsávban volt, csak külön engedéllyel lehetett megközelíteni. Határában húzódott a vasfüggöny, rendszeresek voltak a vonatokon, közutakon a belügyi zaklatások. 1989. augusztus 19-én az úgynevezett páneurópai piknik alkalmával megnyitották a határt, ezt az alkalmat több száz NDK-beli lakos az Ausztriába menekülésre használta fel. Miután megszüntették a határsávot, Sopron újra virágzásnak indult, s ma Nyugat-Magyarország leglátogatottabb idegenforgalmi központja. Egyetemváros, az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része. A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek. Sopron a „kékfrankos fővárosa”.