Torony iránt kitartóan
Az embercsempész félt és cserben hagyott két nőt, Mester Katalint, egy tizenegy éves leányt és édesanyját, 1956. november 26-ájának éjszakáján a határsávban. A forradalom után döntötték el, hogy sok ismerősük és barátjuk példáját követve elhagyják Magyarországot és megpróbálnak kijutni az Egyesült Államokba. Ott élt Nádasy Gyula, Mester Katalin édesapja, aki egykori katonatisztként maga is az emigrálást választotta a politikai rendőrség vegzálásai miatt. A két nő ott állt egyedül egy erdő szélén, és azt a távoli kivilágított templomtornyot nézték, ami vezetőjük szerint már Ausztria. Fogták a rumosüvegüket, felhajtottak egy kortyot és elindultak a fény felé. Tudták, tartaniuk kell az irányt, mert ha jobbra vagy balra egy kicsit is letérnek, magyar földön maradnak. „Én csak úgy megyek, megyek, és egyszerre észreveszem, hogy az anyám nem jön utánam! Hátranéztem, azt láttam, hogy ott valamivel küszködik a földön. Visszarohantam hozzá! A kabátjába bele volt akadva a szögesdrót, amit szétvágtak. Ő nem mert szólni, mert azt hitte, hogy valaki megfogta hátulról!” Katalin kiszabadította az édesanyját. Fellélegeztek, megértették, hogy a határhoz értek és már a „senki földjén” járnak. Egy kis idő múlva vízcsobogást hallottak, egy csermely keresztezte az útjukat. Erre sem számítottak. Egy meredek parton kellett lemászniuk és a táskáikat is leereszteniük. „Egymást támogatva átkeltünk, hogy egyikünk se merüljön el. Megint elő a rumosüveg, egy kicsit ültünk. Aztán rettentő ijedségünkre elvesztettük a szemünk elől a tornyot. Akkor teljesen paffok lettünk.” Mentek tovább, nem tehettek mást. Felriasztottak egy madárfészket, a madarak irtózatos zajjal repültek szerte-széjjel. „Majd egyszer csak éreztük a tehéntrágya-szagot!” Megértették, hogy egy falu közelébe értek. Megváltásnak érezték. Mentek tovább. Kibontakozott előttük egy utcalámpa, a falu házai, majd megpillantottak egy táblát „Deutschkreutz”. Ott leültek és sírtak.
Hodnocení
Hodnotilo 0 lidí
Routes
Not a part of any route.
Comments
No comments yet.
