Mosonmagyaróvár
Mosonmagyaróvár, Magyarország
  • Történet
  • Hely

Minden lélegzetvétel fájt

Elérhető: English | Magyar

Nikolits Andrea a szomszédasszonyával 1956. november 27-én indult el Budapestről vonattal Mosonmagyaróvárra. Másnap este gyalog mentek tovább, hogy átkeljenek a határon. Andrea és társai órák óta gyalogoltak, testileg, lelkileg kimerültek. „Mélyszántott terepre értünk, amiben járni nagyon nehéz, minden lépés nyomán mázsásnak tűnő koloncot cipeltünk magunkkal. Gyanítottam, hogy ez senki földje, vagyis a határsáv. Szürkült ugyan, de még nem tudtuk megkülönböztetni a színeket. A sáv másik oldalán körülbelül 50 méternyire zászlót véltünk látni. De előbb át kellett érni ezen a sáros, göröngyös tengeren, s itt megláthatnak minket. Csak most ne fényszórózzanak, mert akkor végünk van. Szegény Júlia már alig tudott járni. Az ereje elhagyta, egyre csak le akart ülni. 'Nem érdekel semmi, az sem, ha itt halok meg!' – nyögte. A férfiak persze igyekeztek továbbjutni, rám maradt a feladat, hogy Júliát tovább vonszoljam. Minden lélegzetvétel fájt, ziháltunk mind a ketten. Most nem szabad megállni, már ott vagyunk! Húztam-vontam, és bíztattam.” Hajnalodott. Egy erdős rész következett. Ide menekültek be, hogy a fák takarásában egy kicsit pihenni tudjanak. Amikor felébredtek, már reggel volt. „Most már látunk, de mi is láthatóak vagyunk. Szánalmasan néztünk ki, koszosan, fáradtan, sárosan, a külsőnk igencsak elárulhatta bárkinek, hogy mi járatban vagyunk. Semmi esetre sem hihette senki rólunk, hogy csak a reggeli sétánkat végezzük.” Ekkor megpillantottak egy házat az alattuk lévő tisztáson. „Elindultam hát a ház irányába. Kopogtam. 'Guten Morgen!' – hebegtem, amint kinyitották az ajtót. 'Jó reggelt!' – felelte az ember széles mosollyal. Erre úgy emlékszem. Az elkeseredés és a fáradtság leírhatott rólam, mert gyorsan németre váltott. 'Bocsánat – mondta –, csak tréfáltam, jó helyen van, ez már Ausztria. Tudja, a határ mellett mindenki beszél magyarul is.' Majdnem a nyakába borultam. Ekkor a többiek is előmerészkedtek. Nagyon kedvesek voltak velünk, azonnal megmoshattuk a kezünket és arcunkat, majd kaptunk friss vajas kenyeret és tejeskávét, amihez fogható finomat azóta sem ettem. Végre felmelegedhettünk. 'Szabadok vagyunk!' – kurjantottuk boldogan.” Ezután az osztrák gazda a traktorán elvitte őket a legközelebbi faluba. Az iskola tornatermét alakították át, hogy fogadni tudják a menekülteket. „Folyamatosan jöttek és távoztak a menekültek. Én csak arra emlékeztem, hogy a csizmámat levettem, de azt hiszem, mielőtt földet értem, már aludtam is. Valamikor felocsúdtam egy percre, mert valaki rosszul lett, és mellettem feküdt le, de újból elnyomott az álom, és csak másnap hajnalban tértem magamhoz. November 27-én indultunk el Budapestről, és 29-én értük el a szabad világot.”

Hodnocení


Hodnotilo 0 lidí
Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit! 

Útvonalak

Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Nádasdy Nikolits Andrea

Nádasdy Nikolits Andrea

1933-ban tehetős polgárcsaládban született Budapesten. Apját (Nikolits Mihály) 1938-ban Baranya vármegye főispánjává nevezték ki, a család Pécsre költözött. 1947-től visszaköltöztek a fővárosba. Andrea 1948-tól az ipar- és képzőművészeti középiskolában tanult, de két év után – politikai okokból – otthagyta az iskolát. 1950-ben apját B-listázták, a család több tagját kitelepítették. Andrea selyemfestőként, majd bárénekesnőként dolgozott. 1952-ben férjhez ment, 1953-ban megszületett a lánya. 1956. november 29-én Ausztriába menekült a zöldhatáron át. Három hónapig Bécsben lakott. 1957–1961 között Franciaországban élt, házvezetőnő volt. 1961-ben az USA-ba települt át. A textiliparban dolgozott, komoly karriert futott be, előbb designer, majd stylist volt. Közben Magyarországon maradt férje elvált tőle, és lányát csak 1966-ban sikerült magához vennie. 1982-ben gróf Nádasdy Ferenc felesége lett, Ottawában éltek. 1995-ben nyugdíjba ment. 1996-ban települt haza. Férjével közösen megalapították a Nádasdy Alapítványt.

Mosonmagyaróvár

Elérhető: English | Magyar

Mosonmagyaróvár a Mosoni-Duna és a Lajta találkozásánál, az ország észak-nyugati szegletében, az osztrák és a szlovák határtól 15 km-re, az M1-es autópálya mellett fekszik. Jelentőségét földrajzi adottságainak köszönheti. Már a római korban fontos település volt, Ad Flexum néven, majd a honfoglalás után közigazgatási központ, később megyeközpont lett. A keresztes, majd a török hadjáratok idején fontos katonai útvonal húzódott a város közelében. 1809 nyarán Bonaparte Napóleon és katonái szálltak meg, majd itt folytak a francia-osztrák béketárgyalások. 1939-ben egyesült a két városrész (Magyaróvár, a térség ipari és kulturális központja és Moson, a gazdálkodók, kereskedők lakta nagyközség). Mosonmagyaróvár történetében az első és a második világháború hozott komolyabb fordulatot. Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződés következtében Moson vármegye kétharmadát Ausztriához csatolták, a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés pedig további három falut csatolt el a megyétől, és így Magyarországtól. Mosonmagyaróvár elvesztette megyeközponti szerepét. A vasfüggöny leeresztése után szinte semmilyen fejlesztést sem hajtottak végre a városban, és megközelítése is igen nehézkessé vált. A határok megnyitása után a város újra előnyös helyzetbe került, köszönhetően az autópálya közelségének, és annak, hogy a két szomszédos ország fővárosa, Bécs és Pozsony ismét könnyedén megközelíthető lett. Jelenleg 30.000 lakosa van.

Mosonmagyaróvár

Ezen a helyen

Kísérteties volt a csend körülöttünk

Kísérteties volt a csend körülöttünk

Nádasdy Nikolits Andrea
Minden lélegzetvétel fájt

Minden lélegzetvétel fájt

Nádasdy Nikolits Andrea
Adja meg e-mailcímét és jelszavát!
Elfelejtett jelszó
Jelszóváltás