Mosonmagyaróvár
Mosonmagyaróvár, Hungary · Mosonmagyaróvár, Hungary
  • Történet
  • Hely

Minden lélegzetvétel fájt

Elérhető: English | Magyar

Nikolits Andrea a szomszédasszonyával 1956. november 27-én indult el Budapestről vonattal Mosonmagyaróvárra. Másnap este gyalog mentek tovább, hogy átkeljenek a határon. Andrea és társai órák óta gyalogoltak, testileg, lelkileg kimerültek. „Mélyszántott terepre értünk, amiben járni nagyon nehéz, minden lépés nyomán mázsásnak tűnő koloncot cipeltünk magunkkal. Gyanítottam, hogy ez senki földje, vagyis a határsáv. Szürkült ugyan, de még nem tudtuk megkülönböztetni a színeket. A sáv másik oldalán körülbelül 50 méternyire zászlót véltünk látni. De előbb át kellett érni ezen a sáros, göröngyös tengeren, s itt megláthatnak minket. Csak most ne fényszórózzanak, mert akkor végünk van. Szegény Júlia már alig tudott járni. Az ereje elhagyta, egyre csak le akart ülni. 'Nem érdekel semmi, az sem, ha itt halok meg!' – nyögte. A férfiak persze igyekeztek továbbjutni, rám maradt a feladat, hogy Júliát tovább vonszoljam. Minden lélegzetvétel fájt, ziháltunk mind a ketten. Most nem szabad megállni, már ott vagyunk! Húztam-vontam, és bíztattam.” Hajnalodott. Egy erdős rész következett. Ide menekültek be, hogy a fák takarásában egy kicsit pihenni tudjanak. Amikor felébredtek, már reggel volt. „Most már látunk, de mi is láthatóak vagyunk. Szánalmasan néztünk ki, koszosan, fáradtan, sárosan, a külsőnk igencsak elárulhatta bárkinek, hogy mi járatban vagyunk. Semmi esetre sem hihette senki rólunk, hogy csak a reggeli sétánkat végezzük.” Ekkor megpillantottak egy házat az alattuk lévő tisztáson. „Elindultam hát a ház irányába. Kopogtam. 'Guten Morgen!' – hebegtem, amint kinyitották az ajtót. 'Jó reggelt!' – felelte az ember széles mosollyal. Erre úgy emlékszem. Az elkeseredés és a fáradtság leírhatott rólam, mert gyorsan németre váltott. 'Bocsánat – mondta –, csak tréfáltam, jó helyen van, ez már Ausztria. Tudja, a határ mellett mindenki beszél magyarul is.' Majdnem a nyakába borultam. Ekkor a többiek is előmerészkedtek. Nagyon kedvesek voltak velünk, azonnal megmoshattuk a kezünket és arcunkat, majd kaptunk friss vajas kenyeret és tejeskávét, amihez fogható finomat azóta sem ettem. Végre felmelegedhettünk. 'Szabadok vagyunk!' – kurjantottuk boldogan.” Ezután az osztrák gazda a traktorán elvitte őket a legközelebbi faluba. Az iskola tornatermét alakították át, hogy fogadni tudják a menekülteket. „Folyamatosan jöttek és távoztak a menekültek. Én csak arra emlékeztem, hogy a csizmámat levettem, de azt hiszem, mielőtt földet értem, már aludtam is. Valamikor felocsúdtam egy percre, mert valaki rosszul lett, és mellettem feküdt le, de újból elnyomott az álom, és csak másnap hajnalban tértem magamhoz. November 27-én indultunk el Budapestről, és 29-én értük el a szabad világot.”

Hodnocení


Hodnotilo 0 lidí
Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit! 

Útvonalak

Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Nádasdy Nikolits Andrea

Nádasdy Nikolits Andrea

1933-ban tehetős polgárcsaládban született Budapesten. Apját (Nikolits Mihály) 1938-ban Baranya vármegye főispánjává nevezték ki, a család Pécsre költözött. 1947-től visszaköltöztek a fővárosba. Andrea 1948-tól az ipar- és képzőművészeti középiskolában tanult, de két év után – politikai okokból – otthagyta az iskolát. 1950-ben apját B-listázták, a család több tagját kitelepítették. Andrea selyemfestőként, majd bárénekesnőként dolgozott. 1952-ben férjhez ment, 1953-ban megszületett a lánya. 1956. november 29-én Ausztriába menekült a zöldhatáron át. Három hónapig Bécsben lakott. 1957–1961 között Franciaországban élt, házvezetőnő volt. 1961-ben az USA-ba települt át. A textiliparban dolgozott, komoly karriert futott be, előbb designer, majd stylist volt. Közben Magyarországon maradt férje elvált tőle, és lányát csak 1966-ban sikerült magához vennie. 1982-ben gróf Nádasdy Ferenc felesége lett, Ottawában éltek. 1995-ben nyugdíjba ment. 1996-ban települt haza. Férjével közösen megalapították a Nádasdy Alapítványt.

Mosonmagyaróvár

Elérhető: English | Magyar

Mosonmagyaróvár is situated in the extreme North of Hungary, 15 km off the Austrian-Slovakian border, at the confluence of Mosoni-Danube and Leitha by the M1 motorway. Its significance lies in its geographical location. It was already an important settlement back in the Roman times, when it was called Ad Flexum, and became an administrational center after the Acquisition of the Land, then later a county seat. During the Crusades and then the Turkish Conquest, a major military route ran close to the city. In the summer of 1809, Napoleon and his soldiers stayed in here, and it was where the French-Austrian Peace Negotiation took place. In 1939, the two parts of the city, (Magyaróvár being the industrial and cultural centre and Moson populated by farmers and merchants), united. The turnaround in Mosonmagyaróvár’s history came during World War 1 and 2. In accordance with the Versailles Peace Treaty concluding World War 1, two-thirds of Moson comitat was ceded to Austria, and the Paris Treaty signed following World War 2 ceded 3 further villages away from the county and, consequently, from Hungary. As a result, Mosonmagyaróvár lost its county seat status. Following the erection of the Iron Curtain there had been no development in the city whatsoever, and it became hardly accessible. The opening of the borders worked again in the favour of Mosonmagyaróvár thanks to the vicinity of the motorway and the fact that the capitals of the two neighbouring countries became easily accessible. Today the city has 300,000 inhabitants.

Mosonmagyaróvár

Ezen a helyen

Kísérteties volt a csend körülöttünk

Kísérteties volt a csend körülöttünk

Nádasdy Nikolits Andrea
Minden lélegzetvétel fájt

Minden lélegzetvétel fájt

Nádasdy Nikolits Andrea
Adja meg e-mailcímét és jelszavát!
Elfelejtett jelszó
Jelszóváltás