Tea a barakkban statárium idején
Budapest szét volt lőve. Az utcákon állandó razziát tartottak a szovjet katonaság és a magyar karhatalom erői. ’Itt nem maradhatunk.’ – gondolta három fiatalember 1956 novemberjének végén. „Megszállták már a nyugati határt a szovjet csapatok! A Magyar Államvédelmi Határőrség kint volt! Kezdték újból az akadályokat építeni.” Nem volt vesztegetni való idejük. Szombathelyre későn este érkeztek vonattal. „Mint egy méhkas! Ott ezer ember a vonatról lezúdult!” Az utcák néptelenek voltak, statárium volt érvényben, valahol meg kellett húzniuk magukat reggelig. Egyik társuk, aki gépészmérnök volt kevéssel korábban járt a városban és emlékezett arra, hogy az állomás mellett volt egy munkásbarakk, a munkásai ott laktak. Odamentek. „Megnyomtuk a csengőt. Kijött egy férfi, ránk nézett, azt mondja: ’Nyugatra mennek?’ Mondtuk: ’Igen.’ ’Jöjjenek be!’ Fölrántotta az ajtót, becsukta vissza, eloltott mindent lámpát, bekísért minket a szobába. Azt mondta: „Itt van négy ágy, le lehet feküdni. Általános sztrájk van az országban, itt nincs egy darab munkás se, csak a szállásuk, úgyhogy tudok maguknak teát főzni, hozok egy kis bort, és üljünk le beszélgetni!” A gondnok figyelmeztette őket, hogy legyenek nagyon óvatosak különösen éjszaka, mert a szovjet katonás rendszeresen ellenőrzi a határt és befogja a meneküléssel próbálkozókat. Másnap reggel kérdezték mivel tartoznak. „Meg volt sértődve, hogy ’maguk azt képzelik, hogy én menekülő magyar emberektől pénzt fogok kérni? Hát egy kézfogás, és jó utat!’ Ezzel bocsátott el bennünket.” A buszmegállóhoz közeledve látták hogy szovjet géppisztolyos katonák egy csoport magyar embert kísérnek. Az éjszaka a zöldhatáron befogottak voltak. „Visszaút nem volt! Meg kellett érteni, hogy kőkeményen csak a cél felé haladhatunk!” Megvették a jegyet az autóbuszra, és kimentek Bucsuba, ahol a megállapodás szerint a vezető várta őket.
Hodnocení
Hodnotilo 0 lidí
Routes
Not a part of any route.
Comments
No comments yet.
