Pornóapáti
Pornóapáti, Hungary · 9796 Pornóapáti, Fő Street 63, Hungary
  • Történet
  • Hely

Személyivel kapáltunk

Elérhető: English | Magyar

Schlaffer Ferenc a határsávba eső Pornóapátiban született, a faluban élt addig, amíg nagykorú nem lett 1968-ban, és több más falubelije példáját követve át nem „ugrott” a falu mellett húzódó határ másik oldalára, Deutsch Schützenbe. Mint helybeli lakos, jól ismerte a határvédelem felépítését és gyenge pontjait. Pornóapátiban „drótkerítések között lakott az egész falu lakossága”. Drótkerítés választotta el a falut Ausztriától, de a komolyabb határvédelem, az elektromos zár a település keleti oldalán húzódott, s „nyugat felé érkező különálló magyarok ellen védte” Pornót. Már a közeli város vasútállomásán, Szombathelyen is, sűrűn igazoltatták az utazókat. Azt ellenőrizték, kinek hányas számú a személyigazolványa. „Pornóapáti, az az egyesben volt benn, akkor Szombathely vagy Nárai az a kettest kapta, akkor minél távolabb volt a határtól, annál másabb számot kapott a személyi igazolványa.” A határsávba való beutazást a Belügyminisztériumnál kellett kérvényezni, s a kérvényezők személyét, indokait, majd a határsávban való tartózkodásukat az államvédelem szigorúan ellenőrizte. „A pornói lakosságnak is kötelessége volt a személyi igazolványt, az 500 méteres engedélyét mindenhova magával vinni a faluba vagy, ha kimentél a mezőre kapálni vagy valami, annak mindig a zsebedben kellett lenni vagy a táskádban, hogy fel tudd mutatni és tudd magadat igazolni, hogy te helybeli lakos vagy.” Az ellenőrzés oka az volt, hogy a tényleges határon, szemben a vasfüggöny vonalának más szakaszaival, nem tudtak komoly védelmi vonalat kialakítani, aknákat telepíteni például, mivel a lakott települések olyan közel feküdtek egymáshoz, hogy nagy volt a véletlen balesetek kockázata.

Hodnocení


Hodnotilo 0 lidí
Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit! 

Útvonalak

Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Schlaffer Ferenc

Schlaffer Ferenc

Schlaffer Ferenc 1950-ben született az osztrák-magyar határtól pár méternyire levő Pornóapátin. A falu többségében németek lakta volt, a család is német származású, még otthon is a német nyelvet használták sokáig. A családi parasztgazdaság nyújtott megélhetést számukra. Anyja, Éder Anna a háztartást vezette, az otthoni gazdaságban, majd a téeszben dolgozott. Apja, Schlaffer János egy ideig magángazdálkodóként dolgozott, majd az erdőgazdaságnál kapott munkát. A család a háborús bűnösnek tartott német kisebbséget ért sérelmek és a szegénység miatt többször is fontolgatta, hogy elhagyja az országot. Schlaffer Ferenc Pornóapátiban és a közeli Felsőcsatáron végezte az általános iskolát, annak elvégzése után pedig a közeli Szombathely szakmunkásképzőjében, tetőfedőnek tanult tovább. A szakiskolát 1968-ban végezte el, utána a szombathelyi Vasépnél kezdett el dolgozni. Néhány hónapnyi munka után – pár nap telt el a tizennyolcadik születésnapja óta – hazament a munkából, odaadta az édesanyjának a fizetését, majd elment a pár száz méterre lévő határhoz, és azon átmászva elhagyta az országot. Átugrott Deutsch Schützenbe (Németlövő). Eisenbergben (Csejke) jelentkezett az ott lévő osztrák határőrházban, a következő nap pedig Traiskirchenbe (Doborján), a menekülttáborba került. Először az Egyesült Államokba szeretett volna menni, azonban meggondolta magát és maradt. E miatt négy évre kitiltották az országból, de végül is nem kellett elhagynia Ausztriát. Traiskircehnben lakott, onnan járt be Bécsbe dolgozni, majd egy idő után Bécsbe is költözött. 1980-ban szerzett osztrák állampolgárságot, ekkor látogatott haza Magyarországra először a disszidálása óta. Feleségül vett egy osztrák nőt, de elváltak, majd élettársi viszonyban élt egy másik osztrák nővel, akitől gyereke is született. Lánya, Natalia 2005-ben meghalt. 1989-ben újra megházasodott, felesége szombathelyi származású, Gunyhó Erzsébetnek hívják, Ausztriában dolgozik ápólóként. Kétlaki életet élnek, Bécsben egy bérleményük, Szombathelyen egy családi házuk van. Jelenleg nyugdíjas.

Pornóapáti

Elérhető: English | Magyar

Pornóapáti is situated 16 kms southwest of Szombathely, along the Austrian border at the confluence of the Pornóapáti and the Pinka brooks, at the foot of Vas hill. The majority of the 386 inhabitants of the village is ethnic German. There were most probably villas on the territory of the settlement as far back as the Roman times. The name Porno was recorded first in 1221, and the village's Cistercian abbey was founded in the same year. The village was awarded to Austria in accordance with the Trianon Treaty only to be annexed to Hungary in the wake of a referendum in 1923 . The border crossing set up in 1922 was closed down in 1949 and had been a tightly controlled area till the tearing down of the Iron Curtain and could be accessed only by holders of a special permit. The first bio power station of Transdanubia was set up here in 2005.

Pornóapáti

Ezen a helyen

Személyivel kapáltunk

Személyivel kapáltunk

Schlaffer Ferenc
Szökés létrával

Szökés létrával

Goják Sándor, disszidálás a…
Adja meg e-mailcímét és jelszavát!
Elfelejtett jelszó
Jelszóváltás