Pornóapáti
Pornóapáti, Magyarország · 9796 Pornóapáti, Fő utca 63, Magyarország
  • Történet
  • Hely

Szökés létrával

Elérhető: English | Magyar

Egy létra segítségével 1977-ben három szombathelyi fiatalember kiszökött Ausztriába. Most Angliában élnek. "Néhány évvel ezelőtt itt jártak a múzeumba, és elmesélték kalandos szökésük történetét. Kalapácsot, szeget nem mertek magukkal vinni, mert kalapálni nem volt jó az erdőben. Egy bicskát el tudtak dugni a zsebükben. Az volt a szándék, hogy az erdőben vágnak rudakat, és zsineggel összekötik a létrafokokat. Szerencsére a termelőszövetkezet ott hagyta az erdőszélen a bálázó gépet, abból kivették a zsineget. Megfigyelték a járőr mozgását. Miután elment a járőr, tudták, hogy 8 vagy 10 perc van a szökésre. Amíg ketten át nem ugrottak, semmi gond nem volt, mert valaki mindig fogta a létrát. Akkor voltak bajban, amikor a harmadik át akart ugrani, és a létra kiment alóla. A fiú elmesélte nekem, hogy mini métereken múlott, hogy nem esett rá a jelzőrendszerre. Valamelyikük fejéből kipattant az isteni szikra. A fiú gyorsan vágott egy hosszabb rudat, óvatosan átdugta a két drót között, ott nagyon keményen ketten tartották, nehogy mozogjon. A fiú hozzákötötte a létrához spárgával. Felment a létrán, átugrott, és mind a hárman szerencsésen átértek Ausztriába, mielőtt a járőr megérkezett volna."

Hodnocení


Hodnotilo 0 lidí
Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit! 

Útvonalak

Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Goják Sándor, disszidálás a hatvanas években

Goják Sándor, disszidálás a hatvanas években

Goják Sándor 1947. február 25-én született Borjád községben (Baranya megye). Édesapja bányász, édesanyja háztartásbeli volt. Négyen voltak testvérek. Az általános iskola elvégzése után Budapestre került, az újpesti Dózsa kölyök, illetve az ifi csapatával futballozott. Géplakatosnak tanult, 1964-ben végzett a szakmunkásképző iskolában. 1965. február 22-én besorozták a határőrséghez. Nyírbátorba került kiképzésre, majd elvégezte a katonai tisztiiskolát. Szakaszparancsnok-helyettesként szolgált Pornóapátin. 1968. február 15-én szerelt le. 1971-ben megnősült, két lánya született. 1971-től Szombathelyen, a MÁV Járműjavítóban csoportvezető volt. Gépészeti felsőfokú iskolát végzett. 1981-ben a felsőcsatári Vashegyen nyaralót épített, 1990-től itt borozót üzemeltetett. Ekkor kezdte el gyűjteni a Vasfüggöny 41 évének tárgyi emlékeit, történeteit, majd építeni a múzeumot. 2001-ben hivatalosan is megnyílt a Felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum.

Pornóapáti

Elérhető: English | Magyar

Pornóapáti Szombathelytől 16 km-re, délnyugatra, az osztrák határ mellett, a Pornóapáti-patak és a Pinka összefolyásánál, a Vas-hegy lábánál fekszik. A falu 386 lakosának többsége német nemzetiség. A község területén már a római korban villák lehettek. A települést 1221-ben Porno néven említik először. Ciszterci apátságát 1221-ben alapították. A falut a trianoni békeszerződés értelmében 1921-ben Ausztriához csatolták, de 1923-ban népszavazással visszakerült Magyarország birtokába. Az 1922-ben határátkelőhely 1949-ben bezárásra került, és a Vasfüggöny lebontásáig kiemelten őrzött terület volt, megközelíteni csak külön engedéllyel lehetett. 2005-ben itt valósult meg először osztrák példák alapján a Nyugat-Dunántúl első bio-falufűtőműve.

Pornóapáti

Ezen a helyen

Személyivel kapáltunk

Személyivel kapáltunk

Schlaffer Ferenc
Szökés létrával

Szökés létrával

Goják Sándor, disszidálás a…
Adja meg e-mailcímét és jelszavát!
Elfelejtett jelszó
Jelszóváltás