A második szökés: a Dráva átúszása
Deres László az első disszidálása után néhány nap múlva felesége kérésére visszaszökött Magyarországra. Ám továbbra sem tett le arról a tervéről, hogy a szabad nyugati világban éljen. Ezért 1975 augusztusában ismét disszidált. Ekkor egy határ melletti kis falunál, Heresznyénél úszott át a Dráván. „Este tíz óra körül elindultunk, és eltévedtünk! Nagyon el lehet tévedni éjszaka az erdőben! Kinézed a térképből, hogy most erre kell menni, és lehet, hogy öt perc múlva már pont az ellenkező irányba mész a sötétben. Mondtam a haveromnak: »várjál, fölmászok egy fára, megnézem, merre lehet a folyó!« Nem láttam semmit! Na, akkor elő az iránytűt! Pont ellenkező irányba mutat! Hát most kinek higgyünk? Az ösztöneimmel valahogy arra kell menni, de ha a műszerre hagyatkozom, akkor majdnem ellenkező irányba! És éreztem, hogy arra megyünk, amerre az ösztöneim súgnak, biztos, hogy az nem lesz jó! »Menjünk az iránytű után!« Nem mentünk 20 percet, és akkor már éreztem a víznek a szagát, és tényleg meglett a folyó! Át is mentünk, elég nehéz volt. Nagyon meredek volt a part, alig tudtunk felkapaszkodni. Vállra akasztható táskám volt, el is szakadt a szíja, épp hogy meg tudtam fogni, ott nagyon nagy sodrása volt a víznek. Eltűnt volna a ruhám is az iratokkal együtt. De végül is sikerült."
Hodnocení
Abyste mohli hodnotit musíte se přihlásit!
Útvonalak
Még nem tartozik egyetlen útvonalhoz sem.
Hozzászólások
Deres László menekülés a Dráván keresztül
Deres László 1948-ban született Somogy megyében, Göllén. Nagyszülei gazdálkodók voltak, a rákosi-rendszerben kuláknak minősítették őket. Apja Komlón bányászként dolgozott. László Dombóváron járt gimnáziumba, az ÁVH többször ellenőrizte. 1966-ban érettségizett. Baján vízügyi felsőfokú technikumban folytatta a tanulmányait, de fél év elteltével otthagyta az iskolát. 1967-től Taszáron sorkatona volt, gépkocsivezetőként dolgozott. Majd Komlóra költözött, volt bányász, gépkocsivezető. 1974 augusztusában barátjával disszidált, Mohácsnál átúszták a Dunát. Várandós feleségével eljutottak a jugoszláv-olasz határra, de a kimerültségtől elcsigázottan visszafordultak. Autóstoppal mentek Letenyéig, ahol a felesége útlevéllel ment át, ő pedig átúszott a Murán. Letartóztatták, nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1975 augusztusában újból disszidált, Heresznyénél átúszott a Dráván. Olaszországban, Latinában menekülttáborban volt. 1976 januárjában megérkezett Amerikába, de honvágya volt, ezért haza akart jönni. 1977-ben Rómába repült, majd Jugoszlávián keresztül elindult Magyarországra, letartóztatták, és átadták a magyar hatóságoknak. Katonai titok megsértéséért és tiltott határátlépésért két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után gépjárművezető volt Komlón, önhibáján kívül elütött egy részeg embert, aki később belehalt sérüléseibe. Letartóztatták, 9 hónapig volt börtönben. Szabadulása után bányában dolgozott, majd 1988 és 1990 között taxizott, majd teherautóval fuvarozott, buszsofőr volt. 2010-ben nyugdíjba ment.